Kronobiológia - pszichogenetika

A kronobiológia tudománya azzal foglalkozik, hogy meghatározza, milyen energiákkal születtünk meg. Ezek az energiák megmutatják mennyi energiát kaptunk születésünkkor a fizikai, lelki és szellemi síkokon. Az értékek segítségével könnyebb megérteni, miért vagyunk olyanok amilyenek vagyunk. Megérthetjük miért reagálunk másképp helyzetekre, mint mások.

Kronobiológia - pszichogenetika

Amikor valaki megszületik, szüleitől különböző öröklött tulajdonságokat hoz magával. Az emberek ezt nevezik úgy, hogy „ezeket örököltem a szüleimtől”.

Azt már kevesebben tudják, hogy szüleink mellett van egy „úgynevezett harmadik szülőnk” is, maga az Univerzum. Minden ember, leszületésekor kap egy egész életét meghatározó információt (egy képletet) az Univerzumtól. Ez valójában a Föld energia információs állapotát jelenti a születés pillanatában. Ez egy olyan állapotot jelent, ami mindenkinek egész életére kihat, hiszen ezek a hozott tulajdonságok, nagyban befolyásolják és meghatározzák életünket. Valójában az Univerzumtól kapott kronobiológiai képletünk sokszor meghatározóbb, mint a biológiai szüleinktől öröklött adottságaink vagy tulajdonságaink.

A kronobiológián keresztül nagyon könnyen megérthetjük saját magunk és mások viselkedését. Az energiaképletben szereplő számok, amik az energiarendszer energiaellátottságát mutatják, szinte elmesélik mindenkinek a tulajdonságait, nehézségeit, feltárják hol vannak problémái, hogyan reagál különböző helyzetekre.

Nagyon izgalmas dolog ezzel szembesülni, mert mindenki megértheti a kronobiológa által, hogy semmi gond nincsen se vele, sem a környezetével. Mindenki azért viselkedik úgy ahogy, mert a képletében jelen lévő energiák befolyásolják a tempóját, érzelmi világát, érzelmi befogadó képességét, szellemi adottságait és még sok más dolgot.

Egy házaspárnál pl. ha az egyikük állandóan pörög és menne valahová, a másik pedig inkább otthon ülne és végtelenül lassúnak tűnik mindenben, az nem azt jelenti, hogy az egyikük hiperaktív- izgő mozgó, a másik pedig lusta. Hanem azt mutatja meg, hogy két különböző típusú ember él egymással, ami sok nehézséget okoz addig, amíg nem értik meg, hogy egyikük sem tud másképp viselkedni, hiszen a kronobiológia értékeik alapján, mindkettő teljesen normálisan, típusának megfelelően viselkedik. Ha megismerjük a kronobiológiai képletünket, sok konfliktust ki lehet kerülni és könnyűvé válik saját magunk és a társunk, környezetünk, családtagjaink megértése és elfogadása is.

Kronobiológia - pszichogenetika

Szintén sokat lehet segíteni a kronobiológiával a továbbtanulásnál, pályaválasztás előtt, iskolák kiválasztásánál, tanulási és nevelési problémáknál, párkapcsolati problémáknál, párválasztásnál, munkatársak kiválasztásánál, üzleti kapcsolatoknál… A kronobiológia nagyon fontos, amikor bármilyen emberek közötti kapcsolatot kell átlátnunk és megértenünk.

A képletben szereplő számok láttán, meg kell érteni, hogy nincsenek jó vagy rossz számok. Ezek az értékek azt mutatják, mennyi energiával rendelkeznek a csakráink. Ha ez kevesebb, az nem azt jelenti, hogy rosszabb mint a többi, hanem azt, hogy más képességeket fog tudni kihozni magából az illető.

A képletben lévő összéletenergia értéke az adott. Ezen értéken nem lehet változtatni. A fizikai, lelki és szellemi szintjeinket mutató számok értékein viszont tudunk változtatni, pozitív és negatív irányba is. Attól függően mit tudunk kihozni abból az adott energiakészletből, amit az Univerzumtól kaptunk.

Aki szeretné megismerni kronobiológia képletét, személyes ülés keretében és írásos formában is segítek az elemzésben.